
Étterem
ÉTTERMÜNK EGÉSZ ÉVBEN NYITVA TART
ASZTALFOGLALÁS: +36 30 159 0838

Liba napok, Márton-napi finomságok
November 7-e és 16-a között, nyitvatartási időben, Liba napi fogásokkal készülünk nektek, csupa libasággal várunk benneteket: az előételen át, a kétféle főételen keresztül, egészen a desszertig.
Ráadásul külön borajánlatunk is van ezekre a napokra!
Várunk titeket sok szeretettel, foglaljatok asztalt e-mailben, vagy hívjatok minket telefonon!

A Káli Fecskénél minden egy helyen van!
étterem | grillterasz | fagyipult


Légies, nyárias, elegáns és kicsit mediterrán miliőt
álmodtunk meg, ahol beltérben negyvenen, első és belső teraszunkon még legalább
ugyanennyien kényelmesen el tudtok férni, és egy grill teraszt is nyitottunk
belső udvarunkon.
Számos nívós díjat elnyert Gyurecska László, szakácsoktató és séfünk, olyan menüsort állított össze, amelyben vegetáriánus és húsevő, felnőtt és gyerek egyaránt talál magának kedvelt fogásokat. Házias ízekkel, friss, helyi termelői finomságokkal, kézműves sörökkel, hűsítő koktélokkal és üdítőkkel várunk benneteket minden nap éttermünkben.
Grillteraszunkon a nagyobb rendezvények alatt is zavartalanul tudtok fogyasztani. A jéghideg alkoholmentes és alkoholos italok mellett langallóval és grill kolbász-különlegességekkel készülünk.
A főbejárattól egyből jobbra találjátok fagylaltos standunkat, ha csak egy hűsítő desszertre ugranátok be hozzánk. Minden nap tartunk a kínálatban tejmentes fagylaltot is laktózérzékeny vendégeink számára.
Az étterem nyitvatartása:
Hetfő-Szerda: Zárva
Csütörtök-Vasárnap: Nyitva 11:30-22:00
Rendezvényeinken a grillterasz végig nyitva tart.
Foglalj asztalt!
Keressetek minket elérhetőségeinken, hogy biztosan legyen helyetek, ha hozzánk érkeztek!
Hívj minket!
+36 30 159 0838
Írj üzenetet!
kalifecske@gmail.com

